2016. június 20., hétfő

Hajdinagombócos vargányaleves (Őrségi típusú étel)

4 éve ismerkedtem meg a hajdinával, amikor az Őrségben jártunk. Ugyanígy a vargányával is. Szívesen visszamennék az Őrségbe, Zalalövőre a Dedesi Vendégházba, ahol akkor megszálltunk és szívesen kanalaznám Marika néni hajdinás vargányalevesét. :) De azért ha választhatok, akkor új helyre utazok és itthon elkészítem a saját levesem. Ami persze sosem lesz olyan, mint Marika nénié, de azért egy kicsit nosztalgiázok evés közben. Egyszerűen megőrülök a hajdina ízéért és illatáért. :)
Most hajdinalisztet használtam hajdina helyett. Úgy tudom, hogy ez gluténmentes. Bár fehér lisztből készült rántás került rá, de persze azt is lehet helyettesíteni mással.

Elkészítése

A megtisztított répát kis kockákra vágjuk és a vargányával együtt feltesszük főni. Ha forr, akkor sóval, borssal, delikáttal ízesítjük és beletesszük a hajdinagombócokat. (A hajdinalisztet tojással összekeverjük és gombócokat formázunk. Nekem nem állt teljesen össze homogén tésztává, és a levesben is picit széttört. Lehet, hogy sok lett a liszt, de egyébként nagyon finom.)
Az egészet puhára főzzük és paprikás rántással berántjuk, majd még néhány percig forraljuk.

Hozzávalók:
1-2 répa
1 tojás
3-4 dkg vargánya (mi a piacon vettünk szárított vargányát, eladagoztuk és lefagyasztottuk)
3-4 ek. hajdinaliszt
só, bors, delikát
rántás

Fejjel lefele... miért is ne?!

Betyárkrumpli

Talán már szerepel a blogon betyárkrumpli, de inkább leírom Nektek. Könnyen elkészíthető étel, melyet az egyszerű és olcsó kategóriába is sorolhatunk. Nem mellesleg finom. :) 

Elkészítése

A burgonyát meghámozzuk és karikára vágjuk. Sózzuk, borsozzuk. A kolbászt karikára, a szalonnát "kakastaréjra" vágjuk. Tetszés szerint felkarikázzuk vagy felkockázzuk a zöldségeket: paradicsom, paprika, hagyma.
Egy kevés olajjal, vagy zsírral kikent mélyebb jénaiba pakoljuk rétegesen a hozzávalókat: krumpli, kolbász, szalonna, zöldségek. Majd megismételjük a rétegzést.
Alufóliával lefedve kb. 50 percen keresztül sütjük, majd alufólia nélkül további 15 percig.

Hozzávalók:
70 dkg burgonya
10-15 dkg kolbász
10-15 dkg szalonna
só, bors
1 nagy paradicsom
1 nagy paprika
2-3 újhagyma
kevés olaj/zsír



Már nem is próbálkozok, hogy hogy lehetne jó helyre fordítani a képeimet, amikor a gépen úgy van elmentve... de hát a blogspot fejjel lefele szereti. :( :)

2016. június 17., péntek

Rántott hús egészséges bundában

Már említettem, hogy nem vagyok egy nagy rántott husi-fan. Legjobban frissen kisütve szeretem, ahogy Anya készíti. :) Az olajban sütés sem jó barátom, ezért a sütőben sütés opciót is jó lenne már kipróbálni. De mióta nem a hagyományos ruhát ölti magára, azóta jobban megkedveltem. :)

Elkészítése

A hússzeletet kiklopfoljuk, besózzuk mindkét oldalán.
A panír a következő: hajdinaliszt, tojás felverve (kis sóval, borssal ízesítve), felaprított zabpehely és kukoricapehely keveréke.
Forró olajban kisütjük.

Mennyiséget most nem írok, mert mi csak 2 szeletet rántottunk. A hús mennyiség növekedésével arányosan nő a többi hozzávaló mennyisége is. :)




2016. június 12., vasárnap

Cukkinis krokett sült virslivel

Köszönöm Dorkának a krokett-ötletet. Instagramon láttam nála. Kövessétek Ti is: @dorkaland :)
Nagyon finom lett, úgyhogy máskor is el fogom készíteni. 

Elkészítése

A krumplit sós vízben kifőzzük, összetörjük. A lereszelt cukkinivel, liszttel, zabkorpával összekeverjük. Sóval, borssal ízesítjük. Kisebb rudakat formálunk és zsiradék hozzáadása nélkül sütőben kb. 30-40 percig sütjük.

Hozzávalók:
4 kisebb krumpli
1 cukkini
3 ek. teljeskiőrlésű liszt
1 ek. zabkorpa
só, bors

Én most virslit sütöttem hozzá. Persze, nem ez a legegészségesebb, de ez egy gyors mentőötlet volt. :) Nekem 15 db kroki lett ennyiből.


2016. június 5., vasárnap

A laktózmentes, tényleg laktózmentes? - Nyalánkságok Budapesten

A tegnapi napot Budapesten töltöttem. Egy kis csavargás a városban és annál több beszélgetés volt a program. A város nevezetességeit most csak a szemem sarkából figyeltem. De ismét megállapítottam, hogy erre a városra, vagyis a MI fővárosunkra 1 nap még a magyar turistának sem elég. Ilyenkor megint játszik az a gondolat, hogy és mi lenne, ha én sem turista lennék? Szerintem tök jó lenne. :) Mert akkor a város összes pontját alaposan megismerném, és minden olyan helyen ennék-innék, ami szimpatikus. Persze szépen elosztva az évben, mert gurulni nem akarok. :)
Az Október hatodika utca sok-sok olyan helyet rejt, ahova bármikor szívesen betérnék ebédelni. Most az Istanbul Kebabra esett a választásunk, ahol gyros tálat ettem. Villámgyors volt a kiszolgálás. Én nem is tudom, hogy került egy szempillantás alatt a tányéromra a rendelt étel. Debreceni árakhoz vagyok szokva, így első körön kicsit drágának tartottam. De aztán jobban bele gondoltam, hogy kólával volt menüben, így annyira nem is drága az 1.600 Ft. Illetve igen az, mert hogy én extra spórolós vagyok és a már 30 Ft-os kiflit is drágának tartom... Mondjuk úgy, hogy ez egy átlagár. Első blikkre a mennyiség kevésnek tűnt. De a végén már meg se bírtam enni... Sajnáltam egy kis maradékot hagyni, de elkerülvén a rosszullétet, ez volt a jó döntés. Szóval, eléggé emberes adagot kaptam. 


Pár lépéssel odébb a Costa-ban ezt még letoltam egy epres shake-kel. Na, erre már minden védő beszéd nélkül azt mondom, hogy drága az 1.190 Ft egy kb. 3 dl-es turmixért. Na, de nem sűrűn vagyok Budapesten (még). Sajnos, Debrecenben még mindig nincs Costa, pedig már mondtam az Univerzumnak, hogy ide is kellene egy. :) Szóval egy ilyen ajándék nekem is jár, hogy igyak egy finom shake-t egy jó helyen. :) Amit ráadásul még laktózmentes tejből is készítettek el a kérésemre, tejszínhab nélkül természetesen. Utóbbiból, ha lett volna laktózmentes, akkor sem kértem volna rá. Mindig felmerül bennem a gyanú, hogy vajon tényleg mentes terméket kapok? Hisz általában nem látom, milyen dobozból öntik ki a tejet. Bár nyilván egy étterem se vállalja, hogy esetleg allergéntartalmú terméket ad a vendégnek kérésre ellenére, mert mi van, ha rosszul lesz? Hát nem mondom, hogy én rosszul lettem, de még meg se ittam, és már spurizni kellett oda, ahova a király is egyedül jár. Bár tény, hogy nem a gyros után kellett volna egyből innom, mert már így is eléggé megterheltem a gyomrom. Illetve a kis bűnös lehet, a gyros önteten figyegett. Hát persze, csakis ő lehetett. Gyros öntetet még nem készítenek mentesen. :( De azért finom volt minden. :)


Bár hőgutát nem kaptunk, de azért volt olyan meleg, hogy frissíteni kellett magunkat egy finom üdítővel. A Bite Bakery Café-ban ittunk limonádét. 780 Ft volt, és kb. 3-4 dl egy adag. Köszönöm szépen a meghívást! :) Én mentás-barackost választottam. Nagyon finom volt! Érződött rajta a menta, és a barack is. Minden friss volt benne. 



<3 Klassz nap volt! Köszönöm! <3

2016. június 3., péntek

Panaszleveleim

Sosem írtam még panaszkönyvbe. Igazából csak az a magamban morgolódós típus vagyok, ha valami nem tetszik az üzletben. Szerencsére komoly baj még nem is ért egy boltban sem. De most két rossz tapasztalatomnak szeretnék hangot adni az éterben.

Kedves Balmaz Pékség (Debrecen, Kossuth utca)!

Nagyon rosszul esett, amikor múltkor az egyik eladó beszólt. Nem személyre szabott volt a beszólása, de tudom, hogy nekem szólt. És azt is tudom, hogy egyáltalán nem volt igaza. Figyelmesnek tartom magam, és betartom a szabályokat. Hamarabb állok be a sor legvégére, mint hogy bárkit is megelőzzek.
Mivel a pénztár középen van elhelyezve, és mi vásárlók annak két oldalán nézegethetjük a pultot a pékárukkal, így én is úgy tettem. Nézelődtem, hogy mit is vegyek. Ugyanígy tették a többiek is. Megnézték a pénztártól balra és jobbra eső pultokat, hogy mit is vegyenek reggelire. Egy idősebb úr állt a pénztárnál, aki már fizetni készült. Mivel én gyorsan eldöntöttem, hogy mit is veszek, így nyomban be is álltam az úr mögé. Erre jött a beszólás, ami valahogy így hangzott: Beállnak mindenki elé, nem képesek a sor végére menni.
De képzelje el, kedves eladó, képes vagyok a sor végére menni. Viszont, ha mások válogatnak, akkor nem fogom megvárni, míg eldöntik, hogy aznap mit ennének, ha én már tudom, hogy mit akarok venni. Jól nevelt, tisztességes ember vagyok. Nem tolakszom, pedig én is sietek dolgozni, mint ahogyan sokan mások. 
Tegyék a pénztárt a sor végére, vagy szereljenek terelő korlátot. Így az emberek tudni fogják, hogy hol a helyük.
Tudom, hogy nem tőlem gazdagodtak meg. De most már a heti 1-2 kiflimet is máshol fogom venni. 

Kedves Máv-Start Jegyiroda (Debrecen, Rózsa utca)!

Köszönöm szépen, hogy voltak olyan kedvesek, és nem szolgáltak ki. Gondolom, nem jutalékos rendszer van Önöknél, mert akkor kapva kapnának a vásárlókon. Elárulom, hogy máshol vettem meg a bérletem, amit egyébként Önöknél akartam, mivel a munkahelyemhez pár lépésre van.
Nagyon örülök, hogy Önök tök jól elbeszélgetnek. Én is szoktam a munkatársaimmal. De pl. ha valaki bejön hozzám az irodába, vagy csörög a telefon, akkor azzal foglalkozom. Ez részemről így természetes.
Én pedig Önöknél álltam és vártam... Senki nem ült a kombinált bérlet árusító széken, de mellette voltak legalább négyen. Oké, 163 cm vagyok, nem tűnök ki nagyon a talajból, de azért szerintem észre vehető vagyok. Igaz, esett az eső, de nem az elöl menekültem be az irodába. Szerettem volna bérletet venni. De úgy jártam, mint a Micsoda nő főszereplője. Nem szolgáltak ki. Ha kalapban, kiskosztümben dívaként jelenek meg, akkor legközelebb adnak bérletet? De akkor talán már sofőröm is lesz...

2016. június 1., szerda

5. blogszülinap, elmélkedés...

Elérkezett ez a nap is. 5 éve izgatottan írtam meg az első bejegyzést. Nagy reményekkel indultam neki a blognak és a főzésnek. A reményekből még mindig maradt meg, bár a valóság néha visszacsap... Ilyenkor azt érzem, hogy felesleges reménykedni, bízni, hogy ez egy sikeres blog lesz. Nem azt mondom, hogy profi vagyok, de azért nem rosszak az ételeim. Mégsem találtam közönségre ezzel a bloggal. Bár az sem titok, hogy volt holt időszak. De aki ismeri az életem, az tudja, hogy miért. Most nem szeretnék magyarázkodni. Nem azért voltak szünetek, mert ne szerettem volna főzni vagy írni. Idén visszatértem és szeretnék is itt maradni. Azt azért tudni kell, hogy én nem nagy családra főzök, és ebből kifolyólag nem főzök minden nap, így nincsenek is mindig új receptek. De amikor van valami újdonság, azt szeretem Veletek megosztani. Mégis sokszor azt érzem, hogy csak magamnak írok. Persze, ez sem rossz, mert az én lelkemnek jó az alkotás, de azért jó lenne sokszor visszajelzés, hogy jó-e amit csinálok, vagy mire lennétek kíváncsiak.
Nem lehet az ilyet erőszakkal kikövetelni és nem is akarom. Nem vagyok olyan. És olyan se vagyok, aki jól el tudná magát adni, vagy jó marketingje lenne. Talán ezért sem vagyok sikeres ezen a területen. Fejlődnöm kellene és új dolgokat mutatni. Megtalálni azt a témát, ami érdekli az embereket. De be kell látni, hogy ezt az egészet nekem lehet csak saját szórakoztatásomra kell írni, amíg jól esik. Bármennyire is szeretem, nem lehetek benne jó, ha már kevés az érdeklődő. Most lehet, hogy egyébként is borúsabban látok mindent, és több önbizalommal kellene rendelkezni és nem lehúzni saját magam, hanem csak tenni, tenni és tenni az álmaimért, a blogért, az írásért. És nem egy ilyen hangulatromboló bejegyzést vártatok, illetve vártam, amikor ünnepelni kellene. De most őszintét írtam... Mint ahogy máskor is egyébként. :)
Nem tudom, mit hoz a jövő. Nem tudom, lesz-e valaha érdeklődés az iránt, amit adok. Nem tudom, tudok-e olyat mutatni, ami jobban érdekel Titeket. Csak azt tudom, hogy még maradok. Még nem adom fel. Nem vágom a kukába 5 év termését. Rajzolni, festeni nem tudok. Kreatív dologra viszont nekem is szükségem van. Ezt a főzésben és írásban találtam meg. Amíg engem jó érzéssel tölt el, addig maradok...




Boldog szülinapot blogom! :)