2016. december 4., vasárnap

Bakonyi húsgombóc

A bakonyiról mindenkinek egy gombás étel jut eszébe. Elárulom, hogy nekem is. Viszont az én bakonyimban nem szokott gomba lenni. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nem szeretem. Ha máshol eszek bakonyit, és nagyobb darabban van a gomba, azt a tányér szélére kaparom. Oké, pazarlás. De amúgy meg olyan jól el tudják készíteni a szaftját máshol. :) Egyedül a Gödörben szoktam megenni a gombát, mert olyan pici és csúszik a hússal. A szoktam azért túlzás, mert ezidáig csak kétszer rendeltem onnan ebédet.
Egy szó, mint száz, én gomba nélkül készítem a bakonyit. De ha Ti szeretitek, akkor nyugodtan tehettek bele. :)

Elkészítése

A darált húst a fűszerekkel (só, bors, piros paprika), tojással és 1-2 szelet tejbe áztatott, kinyomkodott, elmorzsolt kenyérrel összekeverjük és gombócokat formálunk.
Kevés zsíron hagymát dinsztelünk, majd hirtelen körbesütjük a gombócokat. Felöntjük annyi vízzel, ami éppen ellepi. Ha már szinte teljesen puha (kést beleszúrunk a gombócba, és így teszteljük), akkor tejszínes, piros paprikás, lisztes habarást teszünk rá és az egészet készre forraljuk.

(Én főzés közben, illetve habarás után is ízesítettem. Jobban szeretem, ha közben ízlelgethetem, hogy mennyi szükséges még bele.)

Hozzávalók:

Gombócokhoz:

50-60 dkg darált sertéshús
púpozott fakanálnyi zsír
1 vörös hagyma
1-2 szelet tk. kenyér (0,5 kg-os kenyérből)
fél-1 dl l lm. tej
1 tojás
só, bors, esetleg vegeta
1 tk. piros paprika
víz

Habaráshoz (simára keverjük a hozzávalókat):

2 ek. tk. liszt
1 tk. piros paprika
3 dl habtejszín (nyugi, nem lesz édes :)) csak krémesebb, mert 30%-os)

Sós vízben kifőtt durumtésztával tálaltam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése