2016. június 5., vasárnap

A laktózmentes, tényleg laktózmentes? - Nyalánkságok Budapesten

A tegnapi napot Budapesten töltöttem. Egy kis csavargás a városban és annál több beszélgetés volt a program. A város nevezetességeit most csak a szemem sarkából figyeltem. De ismét megállapítottam, hogy erre a városra, vagyis a MI fővárosunkra 1 nap még a magyar turistának sem elég. Ilyenkor megint játszik az a gondolat, hogy és mi lenne, ha én sem turista lennék? Szerintem tök jó lenne. :) Mert akkor a város összes pontját alaposan megismerném, és minden olyan helyen ennék-innék, ami szimpatikus. Persze szépen elosztva az évben, mert gurulni nem akarok. :)
Az Október hatodika utca sok-sok olyan helyet rejt, ahova bármikor szívesen betérnék ebédelni. Most az Istanbul Kebabra esett a választásunk, ahol gyros tálat ettem. Villámgyors volt a kiszolgálás. Én nem is tudom, hogy került egy szempillantás alatt a tányéromra a rendelt étel. Debreceni árakhoz vagyok szokva, így első körön kicsit drágának tartottam. De aztán jobban bele gondoltam, hogy kólával volt menüben, így annyira nem is drága az 1.600 Ft. Illetve igen az, mert hogy én extra spórolós vagyok és a már 30 Ft-os kiflit is drágának tartom... Mondjuk úgy, hogy ez egy átlagár. Első blikkre a mennyiség kevésnek tűnt. De a végén már meg se bírtam enni... Sajnáltam egy kis maradékot hagyni, de elkerülvén a rosszullétet, ez volt a jó döntés. Szóval, eléggé emberes adagot kaptam. 


Pár lépéssel odébb a Costa-ban ezt még letoltam egy epres shake-kel. Na, erre már minden védő beszéd nélkül azt mondom, hogy drága az 1.190 Ft egy kb. 3 dl-es turmixért. Na, de nem sűrűn vagyok Budapesten (még). Sajnos, Debrecenben még mindig nincs Costa, pedig már mondtam az Univerzumnak, hogy ide is kellene egy. :) Szóval egy ilyen ajándék nekem is jár, hogy igyak egy finom shake-t egy jó helyen. :) Amit ráadásul még laktózmentes tejből is készítettek el a kérésemre, tejszínhab nélkül természetesen. Utóbbiból, ha lett volna laktózmentes, akkor sem kértem volna rá. Mindig felmerül bennem a gyanú, hogy vajon tényleg mentes terméket kapok? Hisz általában nem látom, milyen dobozból öntik ki a tejet. Bár nyilván egy étterem se vállalja, hogy esetleg allergéntartalmú terméket ad a vendégnek kérésre ellenére, mert mi van, ha rosszul lesz? Hát nem mondom, hogy én rosszul lettem, de még meg se ittam, és már spurizni kellett oda, ahova a király is egyedül jár. Bár tény, hogy nem a gyros után kellett volna egyből innom, mert már így is eléggé megterheltem a gyomrom. Illetve a kis bűnös lehet, a gyros önteten figyegett. Hát persze, csakis ő lehetett. Gyros öntetet még nem készítenek mentesen. :( De azért finom volt minden. :)


Bár hőgutát nem kaptunk, de azért volt olyan meleg, hogy frissíteni kellett magunkat egy finom üdítővel. A Bite Bakery Café-ban ittunk limonádét. 780 Ft volt, és kb. 3-4 dl egy adag. Köszönöm szépen a meghívást! :) Én mentás-barackost választottam. Nagyon finom volt! Érződött rajta a menta, és a barack is. Minden friss volt benne. 



<3 Klassz nap volt! Köszönöm! <3

2 megjegyzés:

  1. Örülök amikor arról olvasok, hogy Budapestre látogat valaki. Persze napi szinten sokan utaznak Budapestre, de most, hogy tudom azt, hogy te Debrecenből jöttél és olvasom a Budapesten eltöltött napod élményeit, akkor az egészen más. Én budapesti születésű vagyok és Budán a II. kerületben élek. Mivel már nem vagyok fiatal, így nagyon sok időm volt arra, hogy megismerjem. Ezért én már nem csodálkozok rá semmire, de nagyon szeretem Budapestet. Ahogy sejtem lehet, hogy egyszer majd ide költözöl. Kívánom, hogy váljon valóra ez az álmod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem tetszett. :) Persze turistaként is más, mint a helyi lakosoknak. Nem vagyok egy földhöz ragadt típus, ezért én ott is el tudnám képzelni az életem. A rengeteg program, ami érdekelne, már vonzóvá teszi. :)

      Törlés