2016. március 24., csütörtök

Töltött gömbcukkini

Életem első gömbcukkinije. Már nagyon régen vágytam rá, és most kaptam egyet. :) Először tartottam tőle, hogy fogom majd szépen kiszedni a belsejét, anélkül, hogy széttörném. De szerencsére épségben maradt. :)
Húsos tölteléket nem akartam bele tenni, így zöldséggel töltött receptek után néztem. A megnézett receptekből ötletet merítettem, és elkészítettem a saját verziómat. Szerintem ismétlős lesz. Bárcsak akciós lenne a gömbcukkini... :)

Elkészítése

A cukkini "kalapját" levágom és a belsejét kikaparom kiskanállal. Fokhagymát, vöröshagymát, paradicsomot, koktélparadicsomot, paprikát, a cukkini "kalapját" és a belsejét felaprózom, majd kevés olajon megpárolom leheletnyi víz hozzáadásával. Sóval, borssal, bazsalikommal fűszerezem.
Közben elősütöm a cukkinit, pici olajat teszek a tepsi aljába, illetve a cukkinibe. Kb. 20 percig sütöttem. (Legközelebb - ahogy Anya javasolta - alufóliával is lefedem az elősütésnél. Megpuhult, de még puhább is lehetett volna.)
Majd a megpárolt zöldségeket és fetasajt kockákat beleteszen a cukkinibe. A tetejére füstölt sajtot reszelek és addig sütöm, míg a sajt elkezd pirulni a tetején.

Nekem a töltelékből maradt ki, de azt "lecsóként" elfogyasztottam. Ezért most mennyiséget nem is írok, hiszen csak 1 darab gömbcukkiniből készült ez az étel. De annál finomabb volt! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése