2014. május 10., szombat

Étkezés a franciáknál és németeknél

Párizsi utazásunk alkalmával félpanziós ellátást kaptunk. Mivel az oda- és visszaúton is megszálltunk Hemsbachban, ezért a német konyhába is belekóstoltunk picit. 
Eredetileg a csomagban csak reggeli van, de ezt ki lehet egészíteni vacsorával külön díj ellenében. Mivel nem ismertük a helyi viszonyokat, gondoltuk, befizetünk a vacsorára. Mint utóbb kiderült, mindkét szálláshely mellett van bolt. Ha időben (19-21 h) visszaérkezünk a kirándulásokról, akkor még ott is tudunk vásárolni. Vagy választhatjuk azt az opciót is, amit egy 5 fős társaság a csapatunkból, hogy egy kisebb konyhát elszállíttatunk a busz aljában. Viszont ilyenkor vállalni kell annak a kockázatát, hogy a vízforralóval megégetjük egy a forralótól távol eső részünket... :)
Úgy gondoltuk, hogy a vacsorapénzért sok finomságot fogunk kapni. Azt elmondhatom, hogy minden nap 3 fogásos menünk volt. Azt viszont már kevésbé, hogy nagy betekintést kaptam a francia konyha rejtelmeibe. :( Pedig ezt vártam! És még rajtam kívül sokan mások. De a franciák azt hitték, hogy mi magyarok náluk is az otthoni kajákra vágyunk. Persze, ugyanúgy nem tudták ízesíteni, de kaptunk paprikás csirke hasonmást és pörköltet is. :) Már csak a töltött káposzta hiányzott a palettáról. 
Az ismerős ételek mellett azért készítettek hagymalevest és almatortát is. :) Utóbbi volt a legjobb desszert. Meg egyszer kaptunk egy nagyon finom salátát, ami pedig a legjobb előétel volt.
Azért a németek nem feltétlenül magyaros kajákkal akartak etetni minket. A 2. vacsorájuk nagyon is jó volt. :)
Reggelire pedig a szokásos dolgokat kaptuk mindkét helyen. Pl.: felvágott, péksütemény, lekvár, vaj, joghurt, sajt stb. A franciáknál nagyobb és finomabb volt a választék. Isteni volt a croissant (pedig én nem szeretem) és a vaj. :) Sajnos, azt nem reklámozták, hogy nekik mennyi sajtjuk van. Ugyanis trappistasajt-félét kaptunk csak. :( 
Mint a fenti sorokból kiderül, a reggeli svédasztalos volt, a vacsora pedig menü minden este. Az ebédet mindenki ízlésének és pénztárcájának megfelelően oldotta meg. Illetve, amilyen lehetőségek adódtak. Egyszer sem volt ráérős ebédidőnk, hogy több fogásos menüre beüljünk az étterembe. Kisebb szabadidők voltak, amik alatt éppen lehetett szendvicset venni vagy valami más "apróságot".
Mi készültünk itthon és vittünk szalámit, kolbászt, margarint, zöldségfélét. Kenyeret tudtunk venni a boltban, így az ezekből készült szendvicseket majszoltuk el. Persze kóstoltunk meg mi is ezt-azt, de azért nem estünk túlzásokba. Hazafele Ausztriában főtt ételt ettünk egy megállónál, de egyébként szendvicsféléket mindig.
Őrületes árak vannak mindenhol! Én szinte majd' elsírtam magam, amikor megláttam, hogy mi mennyibe kerül. Lehet, hogy ez nem mindenkinek drága és lehet, hogy csak én vagyok nagyon spórolós. De akkor is. Végül azért mi is vettünk ugye pár finomságot, és nem bántuk meg.

A szöveges felvezető után jöjjenek akkor a képek! Nem minden ételnek tudom a pontos nevét, mert sehol nem volt kiírva a vacsoráknál. De azért nagyjából beazonosítom őket. :)


Vacsorához terítve Németországban

Hogy jobban csússzon a német vacsora

Első német leves: zöldségleves 

Első német második: vadas marha (Volt, akinek 1 szelet jutott. Nekem még nőni kell. :))

Első német desszert: tejberizs valami almalekvárral (Majdnem az ölünkbe borult. Ebből megint többet kaptam, mint más. :))

Reggelihez terítve Németországban







Első német reggelim I.

Első német reggelim II.
Első francia leves: Francia hagymaleves (sajt is volt benne, de csak hagymaíze volt)

Elképesztő árak a francia szálloda éttermében is. (Naná, hogy nem kértem semmit.)

Első francia főétel: sertéspörkölt-féle rizzsel :(

Első francia desszert: isteni finom almatorta


Francia reggelim: csokikrémes péksüti, croissant és más finomságok :)



Vacsorához terítve a franciáknál


Minden nap kaptunk a leveshez/salátához

Francia előétel (A salátára kértünk ecetet, mennyei volt. :)

Paprikás csirke a franciáknál :(

Valamilyen epres sütemény

Mi szem-szájnak ingere, Amboise-ban (lásd lentebb is)




Focaccia (elvitelre olcsóbb)

Baba (focaccia után egy kis édesség)

Avokádós garnélarák-saláta (Én a füstölt szalonnára és kolbászra szavazok. :))

A franciák marhapörköltje spagettivel. :)

Francia tiramisu


Paradicsom, mozzarella és kb. rukkola pesto kifliben (Nagyon adta. :))


Német vacsihoz 

Megint valamilyen zöldségleves a németeknél, ami kivételesen finom volt :)

Sajttal töltött csirke/- vagy pulykamell vegyes körettel. Na, ezt mind elpusztítottam. Végre, finom volt. :)

Utolsó német desszert: jégkrém (Egy kis saláta is jöhetett volna nekem. :))
Összegzésül annyit mondanék, hogy a reggelik és az általunk vásárolt ételek finomak voltak. A vacsoráktól (2-3 étel kivételével) nem voltam elájulva. :( Valódi francia ételeket vártam és jó ízesítéssel. De sajnos a fűszerezésük nem nyerte el a tetszésemet. Én arra jutottam, hogy legközelebb ilyen út alkalmával inkább nem fizetek be vacsorára. 5-6 napig elvan az ember szendvicseken. Még bögrés levest is lehet inni, mivel mindenhol volt vízforraló. A vacsorapénzből is sok mindent lehetett volna venni... De legalább minden reggel bőséges reggelivel kezdtük a napot, és főtt étel is került a pocakunkba este. :)
(A reggeliket nem fényképeztem mindig, és ahogy látom, az osztrák bolognai spagettiről sem sikerült a fénykép. :()

Frissítés: Mégis találtam képet a spagettiről, egy szendvicsről és egy péksütiről. Bár nem a legjobb, mert telefonnal készült és a szendvicsnél zötyögött a busz. :) Íme:

Sonkás, paradicsomos (ez szerintem már az elfelezett példány)

Bolognai ingyen parmezánnal, ketten ettük, jól laktunk :)

Határátkelés előtt Mosonmagyaróváron egy kis reggeli

6 megjegyzés:

  1. Köszönöm a részletes tájékoztatót. 4 nap múlva ugyanebben a szervezésben indulok Párizsba, így már nem fog meglepetés érni.:) Én is befizettem a félpanziót, de akkor ezek szerint jobban jártam volna, ha azon a pénzen veszek 100 eurot és önellátó leszek....na majd legközelebb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen. Ízlések és pofonok. Lehet, csak nekem nem ízlett. :) Kíváncsi vagyok, milyen élményekkel térsz haza.

      Törlés
  2. Ugyanezeket kaptuk enni, és nekem sem ízlett a vacsora, szinte egyszer sem...a reggelik viszont jók voltak.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reméltem, azért változtattak valamit. De ugye a kirándulás jó volt? :) Vagy egy kicsit sietős? Anikó volt az idegenvezető, vagy más?

      Törlés
  3. Nelli volt az idegenvezetőnk, és nagyon sietősek voltak a programok, de tele élménnyel.:) A kaja viszont félelmetes, hogy ugyanez, még a tálalás is :):) bakker! :):)

    VálaszTörlés