2013. július 2., kedd

Őrségi savanyú bableves

A jó időnek köszönhetően megjött a kedvem, hogy akár egymagamra is főzzek valamit. :) A nyár ellenére mégis egy téli melengető levest készítettem. A tavalyi kirándulásunk során kaptam egy receptfüzetet Anyától, és abban van ez a leves. Vagyis nem volt minden hozzávalóm, csak helyettesíteni tudtam azokat. Pl.: füstölt oldalas helyett füstölt kolbász került a levesbe, fokhagyma helyett vöröshagymával ízesítettem. Tarkabab helyett vörös babot tettem a levesbe. De így is egy ízletes levest kaptam. :)

Elkészítése

A babot és a kolbászt felteszem főni. Amikor forr a víz, ízesítem kisebb darabkákra vágott vöröshagymával, sóval, borssal, babérlevéllel. Ha minden megpuhult, rántást teszek rá. (Szokásos módon a rántást simára keverem a főzőlével, és úgy teszem a levesbe.) Néhány percet főzöm, majd szintén a főzőlével elkevert tejfölt teszek bele, és még egy pici ecettel ízesítem. Egy kicsit rotyogtatom még, és forrón tálalom.

Hozzávalók:
1 doboz konzerv vörös bab
2-3 kis darabka füstölt kolbász
1-1,2 l víz
só, bors ízlés szerint
1 kisebb vöröshagyma
1-2 babérlevél
rántás
1-2 ek. tejföl
1/2 ek. ecet


 
Babból készült levesek, főzelékek a blogon:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése