2013. július 22., hétfő

Erdélyi tárkonyos raguleves

Hétvégén általában úgy sütünk-főzünk, hogy legalább hét közepéig legyen mit enni, és akkor nem kell naponta a konyhában időzni. Bár szívesen főzőcskézek, de mégis jobb úgy munkából azzal a tudattal haza menni, hogy főtt étel van a hűtőben. Vagy épp munkahelyen ebédelek főtt ételt. Úgyhogy néhány órán keresztül izzott a konyha, és vele együtt mi is, de több finomságot készítettünk.

A következőket:
1. Erdélyi tárkonyos raguleves
2. Olaszos sertésszelet (link később)
3. Palacsintás csirke (link később)

Tárkonyos raguleves már ITT szerepel a blogban, de most az Egy csipetnyi otthon c. receptes füzet tárkonyos ragulevesét vettem alapul. Pár hozzávalóban van az eltérés, egyébként hasonlóan készítettem, mint korábban.

Elkészítése

Kevés olajon fehéredésig pirítjuk a felkockázott csirkét, majd hozzáadjuk a feldarabolt zöldségeket, és átforgatjuk. Sóval, borssal, delikáttal, tárkonnyal és szárított petrezselyemlevéllel ízesítjük. Felöntjük vízzel és húslével (volt lefagyasztva húslevesből maradt lé). "Félfővésben" hozzáadjuk a zöldborsót. Ha minden megpuhult, behabarjuk: a tejfölt és a lisztet kevés kivett lével simára kavarunk, hozzáadjuk a leveshez. Ízesíthetjük még egy kis tárkonnyal. Készre forraljuk a levest.

Hozzávalók:
15 dkg csirkemell
olaj
2 csirkecomb (csak a hosszú része)
1 paprika, kis cikkekre vágva
1 répa, felkockázva
1 zöldség, felkockázva
1 kisebb cikk zeller, felkockázva
1 kis vöröshagyma, apróra vágva
2 duci gerezd fokhagyma, apróra vágva
só, bors, delikát
szárított, morzsolt tárkony, petrezselyemlevél
1 nagyobb marék zöldborsó
1 l víz
2 ek. liszt
2 ek. tejföl
1 l húslé


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése