2013. január 1., kedd

Mézes-narancsos oldalas héjában sült burgonyával és vöröslencse-pürével

Úgy tartják, hogy az év első napján sertést kell enni, hogy előre túrja a szerencsét. Nem vagyok nagy sertéspárti, de mostanra már eljutottam oda, hogy nem fintorogva eszem január elsején a malachusit. Nem azt mondom, hogy minden részét szívesen elfogyasztom, de az oldalas azért néhanapján lecsúszik.
A lencse pedig szerencsét és gazdagságot hoz az életbe. Vöröslencsét még sosem ettem, így hát most kipróbáltam. Tényleg sokkal hamarabb megfő, mint a másik.
A lencse egyébként jöhet bármikor. Imádom a lencsefőzeléket. :) Még az is lehet, hogy sokszorosan szerencsét hoz?! :)
Az oldalasnál most kicsit újabb ízesítést próbáltam ki. 

Elkészítése

Hús: A felszeletelt oldalast feltesszük főni. Amikor felforr, sóval, borssal, fokhagymával ízesítjük.
Ha szinte teljesen puha, margarinnal kikent, hőálló edénybe tesszük és sütőben alufóliával lefedve további 40-50 percig pároljuk. 
Majd levesszük az alufóliát, meglocsoljuk a mézes-narancsos-chilis öntettel, és sütőben mindkét oldalán pirosra sütjük.
Lencsepüré: A lencsét feltesszük főni annyi vízben, amennyi ellepi. Babérlevéllel, kissé feldarabolt fokhagymával, vöröshagymával, sóval, borssal, tárkonnyal, majoránnával és mustárral ízesítjük. Ha megfőtt, kivesszük a babérlevelet és késes aprítóval pürésítjük a lencsét.
Héjában sült burgonya: Alufóliába csomagolva sütőben megsütjük a hámozatlan, egész krumplit.

Hozzávalók:

Húshoz:
1 kg oldalas
5 gerezd fokhagyma
só, bors ízlés szerint
Öntethez:
2 dl narancslé
1-2 ek. méz
2 nagyobb csipet darált chili

Lencsepüréhez:
10-12 dkg vöröslencse
1 babérlevél
1 tk. mustár
só, bors ízlés szerint
4 gerezd fokhagyma
1 pici vöröshagyma
1 csipet majoránna
1 csipet tárkony
+ burgonya




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése