2012. november 1., csütörtök

Mustáros-uborkás lapocka

Bár a napunk nagy részét nem itthon töltöttük, de végre volt idő és kedv, hogy vacsorára újdonságot alkossunk. Ilyenkor könnyebb ötletelni is, és kitalálni valamit, mint amikor rohanás van. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. :)
Anyával közösen agyaltuk ki a következő finomságot.

Elkészítése

A sertéslapockát felszeleteljük, és sóval, borssal, delikáttal fűszerezzük mindkét oldalán. Forró margarinban elősütjük mindkét oldalán, és hőálló edénybe tesszük a hússzeleteket.
Öntet: A hús kisült zsírjában, kevés víz hozzáadásával elkezdjük párolni az apróra darabolt hagymát, majd megszórjuk piros fűszerpaprikával. Majd hozzáadjuk a feldarabolt savanyú uborkát (félbe, vagy négybe vágtam, és úgy apró csíkokra/kockákra), Erős Pistával, sóval, borssal, delikáttal és mustárral ízesítjük. Öntünk még alá kevés vizet. És pár percig (5-10) forraljuk/pároljuk.
A húsra borítjuk az öntetet, és alufóliával lefedett hőálló edényben 190 °C-os sütőben 50 percig pároljuk, majd további 10 percig 150°C-on sütjük még.
Krumplipürével tálaljuk.

Hozzávalók:
50 dkg sertéslapocka
4 dkg margarin
só, bors, delikát (húshoz, öntethez)
1 közepes vöröshagyma
2 tk. piros fűszerpaprika
3 db nagyobbacska savanyú uborka
1 kk. Erős Pista
2 tk. mustár
2-3 dl víz

Sajnos a fényviszonyok nem túl jók, és a fényképezőm Szarvason maradt... Így csak telefonos képpel szolgálhatok, de remélem, leírás alapján is elnyerte a tetszéseteket. Nekünk nagyon ízlett. :)


(Nem tudom, miért nem fordítja meg a képet, mert az albumban megfordítottam...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése