2011. november 27., vasárnap

Lencsefőzelék

Lehet új év, vagy év vége, vagy az év bármely szaka, nekem akkor is lecsúszik egy kis lencsefőzelék. :) Néhány éve vált szokássá nálunk, hogy január 1.-én lencsét eszünk, hogy szerencsét, gazdagságot vonzzunk az új évre. De időközönként év közben is eszünk lencsét. Így történt ez most is. Megkívántam és elkészítettem a lencsefőzeléket. :)

Elkészítése

Megfőzzük a lencsét. (Nem kell bő vízben, mivel főzelék lesz.) Ízlés szerint sóval, borssal, delikáttal és csipetnyi morzsolt tárkonnyal ízesítjük. Amikor megpuhul a lencse, beletesszük a karikára vágott sárgarépát, feldarabolt vöröshagymát és karikára vágott szárazkolbászt is főni. (A sóval legyünk óvatosak, mert a kolbász is sós. Az enyém kissé sós lett, de amúgy is több sót használok és szeretem is a sós ételeket.) Miután minden puha, tejszínben elkevert liszttel behabarjuk. Még főzzük 2-3 percig és már kész is a lencsefőzelék.

Hozzávalók
15-20 dkg lencse
10 dkg szárazkolbász (de lehet virsli, vagy debreceni páros, még jobb a füstölt csülök :))
1 répa
1 kis fej vöröshagyma (8 cikkre vágtam)
só, bors, delikát (ízlés szerint)
csipetnyi morzsolt tárkony
1 ek. liszt
tej
(Nem a legelőnyösebb kép)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése