2011. október 29., szombat

Hamis harcsapaprikás

Azért hamis, mert pangasius halfiléből készült. :) 

Elkészítése
A halat kisebb darabokra, kockákra vágjuk. Az apróra vágott hagymát kevés zsiradékon aranysárgára pirítjuk, majd megszórjuk piros fűszerpaprikával. Ezután felkockázott paprikát adunk hozzá és paradicsomot, vagy házi paradicsomlevet. (Nálam utóbbi került bele.) Miután kész az alap, beletesszük a halat, átforgatjuk benne és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen elfedje. Sóval, borssal, delikáttal ízesítjük. Mikor a hal megpuhult, tejszínben elkevert liszttel behabarjuk és kb. 5 percig forraljuk még.

Hozzávalók:
1 kg halfilé
só, bors, delikát ízlés szerint
3-4ek. paradicsomlé
1 kisebb paprika
2 kis fej vöröshagyma
2 ek. liszt
1-2 dl tejszín

Köretnek fodros kocka készült, ami túrós csuszának is elkészíthető.

(Nem a legjobb kép, de azért lefényképeztem. :))

1 megjegyzés: