2011. július 4., hétfő

Pirított tésztaleves (=lebbencsleves) kolbásszal

Kevés levest eszek, keveset szeretek, keveset készítek. De ez, amit szeretek. Főleg, ha én készítem. :) Tudom, Magyarország leveses ország, de én nem vagyok leveses egyén. Inkább paradicsomos, tésztás, sajtos. :D

Most készült el a leves. Máris eszek belőle. Csak gyorsan bepötyögöm nektek, hogy hogyan is készítem.
Kevés margarinon (vagy olajon is lehet) megpirítom a lebbencstésztát, ami jelen esetben Anya keze munkáját dicséri. :) Jobb is a házi tészta, mint a bolti. Én szeretem jó tésztásra csinálni a levest, ezért 5-6 kisebb marék tésztát beletettem. Ne nagy kezekre gondoljatok. :) Megforgatom a margarinon, majd félrehúzom és kb. 2 teáskanál pirospaprikában átforgatom. Majd egy kis vizet öntök rá, és visszateszem a tűzre. Ezután beleteszek 2 kisebb szem felkockázott krumplit, karikára vagy kisebb darabokra vágott kolbászt, 1 felcikkezett paprikát és 1 feldarabolt paradicsomot. Utóbbi 2 a szín - és ízvilág gazdagítására. Paradicsom helyett, vagy mellett tehetünk bele kevéske házilag készített paradicsomlevet. Majd ízlés szerint sóval, borssal, delikáttal ízesítem és felöntöm vízzel, hogy a kolbászokat is fedje. Kb. 1,5 liter vízzel öntöttem most fel. (Persze edénytől függ.) Ezután még teszek bele ízlés szerint csípős és csemege pirosaranyat, valamint csemege gulyáskrémet. Mire puha lesz a krumpli, már kész is a leves. :)

Hozzávalók:
margarin
lebbencstészta
pirospaprika
1 paradicsom
1 paprika
2 kisebb krumpli
1 kisebb szál szárazkolbász (legjobb a házi)
pirosarany, gulyáskrém
só, bors, delikát
paradicsomlé

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése