2011. július 6., szerda

Paprikás krumpli

Tudom, pofonegyszerű magyar étel. De azért leírom, hogyan is készítettem. Anya kérésére készült. Ez az a kaja, amit bármikor elkészítek szívesen, de nem eszem belőle. 1 falattal megkóstoltam, meg persze főzés közben is kóstolgattam a szaftját, de nem kívántam meg túlzottan. Anya úgy jelzőzte, hogy "isteni". Milyen jókat is lehet krumpliból csinálni! :)

Először is készítettem egy lecsós alapot. Margarinon megpároltam egy kisebb vörös hagymát, 1 paprikát, 1 paradicsomot és kevés házi paradicsomlevet is öntöttem rá. Sóval, borssal, delikáttal ízesítettem. Kevés vízzel is felöntöttem, hogy ne égjen oda. Majd félrehúztam, és megszórtam pirospaprikával. Visszatéve a tűzre a lecsós alapba belekevertem a karikákra vágott lecsókolbászt, valamint a felkockázott krumplit. Ezután még ízlés szerint ízesíthetjük sóval, borssal, akár delikáttal. Valamint mindig tüzesítem pirosarannyal és gulyáskrémmel. Öntöttem még rá vizet, hogy jó szaftos legyen. A krumpli hamar megfőtt puhára és már kész is volt a vacsora! :)

Hozzávalók (pontos mennyiséget nem tudom, mert általában az ízlésemre hagyatkozom):
só, bors, delikát
pirospaprika
pirosarany, gulyáskrém
paprika, paradicsom, hagyma
paradicsomlé
krumpli
lecsókolbász

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése