2011. július 6., szerda

Frankfurti leves

Hopp! Még egy leves! :) Én csak simán káposztalevesnek hívom. Szintén az a leves, amelyiket úgy szeretem, ahogy én készítem. De úgy is, ahogy Anya. Persze mert Tőle tanultam. :) Leginkább virslivel szeretem, de most debreceni párost (avagy páratlant, 3 darabot) karikáztam bele.
Kevés margarinon enyhén megpirítottam egy kis vöröshagymát, majd hozzá adtam 3 kis felkarikázott debreceni kolbászt. Kevés vízzel felöntöttem, összeforgattam, majd hozzáadtam 2 kis felkockázott krumplit. Ezután felöntöttem 1,5-2 liter vízzel. Miután felforrt a víz a káposztát is hozzáadtam, amit apró cikkekre vágtam. Előtte megsóztam a káposztát, úgy állt egy kicsit. Az egészet sóval, borssal, delikáttal ízesítettem. Miután megfőtt, öntöttem rá kb. 1 dl tejszínt és még 5 percig forraltam. Fincsi lett! :)

Hozzávalók

só, bors, delikát
fél fej káposzta
2 krumpli
3 db debreceni
1 kisebb vöröshagyma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése